Szöveg: Nagy Timea , Čila Čeke, Norbert Šinković
BELÜL TÁGASABB
Magyarországon kezdetben azon aggódtunk, ha belépünk az Európai Unióba, betiltják a mákos gubát. Majd reménykedtünk, hogy cukrászdát nyithatunk Bécsben. Végül egyik sem lett igaz. De akkor mit tudtunk kezdeni az elmúlt hat évben a tagságunkkal? És mit várnak azok a szomszédaink, akik még a csatlakozás előtt állnak?
Magyarország – a tagország (Nagy Timea)
Mi változott az életünkben az unióhoz való csatlakozás óta – tettük fel a kérdést 18–35 éves, egyetemen valaha megfordult ismerőseinknek. A kilencven válaszoló 45%-a semmilyen változásról sem tudott beszámolni, a válaszolók jelentős része (44,9%) csak a könnyebb EU-n belüli utazási lehetőségeket emelte ki. Az EU-tagságot az egyetemista korosztály jellemzően (56,4%) a külföldi tapasztalatszerzésre szeretné használni, amiben leginkább a pénzhiány akadályoz minket – derül ki nem csak saját felmérésünkből, hanem a 2009-es Eurobarometer kutatásából is. Mindemellett a korosztály európai szinten azért elég mobilisnak mondható, a magyar hallgatók 3%-a tanul az EU országaiban, a kimenő Erasmus-hallgatók számát tekintve pedig az uniós középmezőnyben szerepelünk. Gyakran azért nem érezzük az EU-tagság hatását, mert nem tudunk róla, vallja Kiss Mária Rita, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Társadalomismereti Tanszék docense. „Amikor a szegedi egyetemisták európai színvonalú környezetben tanulnak a Tanulmányi és Információs Központban, valószínűleg nem az lesz az első gondolatuk, hogy számukra ez egy EU-tagságból származó lehetőség.” Pedig a központ felépítését uniós pályázatokból finanszírozták. Az uniós feelinget szerinte kétségtelenül jobban érzik azok a hallgatók, akik tanultak valamelyik tagállamban és megélték az interkulturális érintkezés szépségeit és buktatóit egyaránt. „Az uniós polgárrá váláshoz nem elég egy bevezetés az EU történetébe.”
Ment volna nélküle is?
Több szempontból is élvezi EU-tagságunk előnyeit Nagy Renáta. Erasmus-hallgatóként jutott ki Olaszországba, kint ragadva gond nélkül vállalt munkát és emellett webfejlesztőnek tanul. De mégsem biztos abban, hogy a csatlakozásunkra szükség volt. „Magyarország nem lett gazdaságilag erősebb, nem tud önállóan átvészelni válságokat, és a többi EU-s országhoz való felzárkózás sem megy.”
Németh Gergő Dániában tanul vendéglátás és turizmus szakon, mellette egy hotelben dolgozik. „Épp most intézkedem, hogy ne kelljen Magyarországon és Dániában is fizetnem az egészségügyi járulékot. Jogszabály van erről, mégsem adják könnyen.” Emellett persze nagy könnyebbséget jelent neki is, hogy amíg érvényes a diákigazolványa, addig nincs szüksége munkavállalási engedélyre.
Horvátország – az EU előszobájában (Čila Čeke)
Sok horvát magát a Megváltót látja az Európai Unió intézményében. „Horvátország játssza a kulcsszerepet a régió stabilizálásában, és életszínvonal terén is messze elhagyja a többi államot” – véli Bruno Jelić (Bruno Jelics), a Zágrábi Egyetem újságírás szakos hallgatója. Hasonlóan gondolkodik hallgatótársa, Zlatko Šalov (Zlatko Sálov). „Horvátország gyorsan hajtja végre az EU-csatlakozáshoz szükséges reformokat. A tagság pedig szükséges, elmúltak már azok az idők, amikor izoláltan lehetett élni. Viszont naiv felfogás, hogy a helyzet egy éjszaka alatt megváltozik, és az uniós tagság utáni hétfőn már mindenki magasabb fizetést kap.” Persze vannak országok, amelyeken kevésbé segített a tagság, az viszont kétségtelen, hogy az unió a maga hallgatói mobilitási programjaival egyedülálló lehetőséget nyújt a külföldre vágyó egyetemisták számára. E sorok szerzője is az egyik ilyen program előnyeit élvezi: az Újvidéki Egyetem után Horvátországba költözött egy mesterképzést elvégezni. Horvátország ugyan még nem uniós állam, de sokszor mégis tagországként tartják számon, mert az egykori jugoszláv államok közül a legközelebb van ahhoz, hogy újabb csillagot hozzon be a kék zászlóba.
A balkáni stabilitás kulcsa
Bruno szerint az összes balkáni állam uniós csatlakozásával rendeződhetne a most jelen lévő puskaporos állapot. A megbékéléssel viszont nem kellene az unióra várni, elég lenne néhány lépést tenni egymás jobb megismerése felé. Erre jó lehetőség az ösztöndíj, bár ő még nem pályázott egyre sem. „Túl bonyolult a pályázati rendszer, mire összegyűjtöm a szükséges dokumentumokat, már el is megy a kedvem tőle, és nem utolsósorban nehéz tudomást szerezni az uniós ösztöndíjakról. Rossz a marketing, kevés a népszerűsítés, és ha kávézás közben nem hozza valaki szóba, akkor olyan, mintha nem is létezne.” Bruno örülne, ha az exjugoszláv államok között is létrejönne egy diákcsereprogram.
Szerbia – az EU peremén (Norbert Šinković)
Miután már nem kell órákat, akár egy napot is kempingelni a vízumért, aktuálissá vált a fiatalok mobilitása. Utazni tehát lehet, ha még nem is tudjuk, hogy miből. Nagyon lényeges azonban, hogy az utazással, új emberek és kultúrák megismerésével mennyire változik meg a szemléletünk. Milica Grahovac (Milica Grahovác), aki tömegmédia-kultúra mesterszakon tanul Belgrádban, úgy gondolja, hogy „a szerb fiataloknak szükségük van a kulturális sokkra. Megismerni a másikat: ez a kulcsa az előítéletek ledöntésének. Persze, legyünk őszinték: ugyanilyen sokkra szüksége van Európának is. Többször jártam Hollandiában és eleinte igencsak éreztették velem, hogy én nem vagyok EU-s. Miután jobban megismertek, minden megváltozott: ma az egyik legjobb barátom éppen ottani.” Milicának az a véleménye, hogy a fiataloknak több pályázatra és egyéb lehetőségre van szükségük ahhoz, hogy minél többet utazhassanak, különösen a régión belül. „Az államnak támogatnia kéne a volt jugoszláv tagköztársaságokon belüli mobilitást. Ez rendezhetné a viszonyokat, és végre mindenki csak az integrációra összpontosíthatna. Elég képtelen helyzetnek tartom, hogy utazgatunk az EU-ban, de a szomszédban még nem voltunk” – véli Milica, hasonlóan a horvát Brunóhoz.
Živan Kolarski (Zsiván Kolárszki) újságírást tanul az Újvidéki Egyetemen és többször járt az EU-ban. Szerinte nem sok különbség van köztünk és köztük: az sem tejjel-mézzel folyó Kánaán, és bizony ott is a ruha teszi az embert. „Annyi azonban biztos, hogy utazni kell, mert nem lehet úgy véleményünk valamiről, hogy azt saját szemünkkel előbb ne láttuk volna.” A régióbeli helyzet kulcsa az, hogy a múlton „túl kell lépni, nem pedig folyton feszegetni”. Živan szerint a Balkánon nem olyan rossz a helyzet, csak túl sok a politika. Ezt le kellene vedleni, és emberibb kérdésekkel foglalkozni.
