Manapság az interneten gomba módra szaporodnak a webkettes felületek, sőt, a felhasználói igényekhez alkalmazkodva a legtöbb honlap már rendelkezik valamilyen interaktív szolgáltatással. Legnépszerűbbek talán a közösségi portálok és a videó megosztó oldalak, de fontosak a fotómegosztó szolgáltatások és a blogok is. A modern világban már szinte mindenki használja ezeket az oldalakat, de legalábbis mindenképp szembesül velük. A fiatalok körében pedig valóságos divattá vált a Web 2.0; széles körű lehetőségei miatt egy második, virtuális élethez kezd hasonlítani; egyes fiataloknál pedig második személyiséget kezd kialakítani, gondoljunk csak extrém példaként az internetes szerepjátékokra.

De vajon hogyan változtatja meg ez a virtuális környezet a fénykép hagyományos szerepét? Először is radikálisan lerövidíti a fénykép megtalálásának idejét. Míg régen könyvekben és albumokban kellett kutakodnunk egy-egy kép után, addig ma, ha például meg szeretnénk tekinteni egy nyaralóhelynek választott úti cél fotóit, elég felmennünk az egyik fotómegosztó oldalra. Ezen felül megszűnteti a fénykép tárgyként való értelmezését, és személyes tulajdonként való kezelését. A webes fotót nem lehet kézbe venni, fizikailag nem lehet lapozgatni, teljesen más megtekintési aktus vonatkozik rá. Továbbá, amint fényképeinket az internetre töltjük föl ahelyett, hogy családi albumokba helyeznénk őket, a fénykép globális, közösségi tulajdonná válik, mindenkié lesz. Ez persze nem is nagy baj az információs jelleget hordozó fotók - például a fentebb említett tájfotók - esetében, azonban annál elgondolkodtatóbb a személyes, vagy éppen intim képek kapcsán.

Elmondható még, hogy mivel a webes fényképek egyáltalán nem válogatottak, minőségi garanciáról ezen fotók esetében nem beszélhetünk. Ha felütünk egy természeti albumot, vagy egy útikönyvet, tudjuk, hogy a képeket profi fotós készítette, sőt a nevének is utánajárhatunk. Az internetes fotók készítőit viszont nem ismerjük, így a fotó minőségében, sőt hitelességében sem bízhatunk meg teljesen. A webes felületen a felhasználók választási lehetőségei hatalmasak, azonban ezzel egyidejűleg sokkal nagyobb felelősség is nehezedik rájuk, mint a hagyományos médiumok esetében.

Végül, a fénykép szemiotikai vizsgálatában megállapíthatjuk, hogy a webes felület felerősíti az ikon-jelleget. A Web 2.0 fotóinak többsége nem szimbolikus, nem mély értelmű, csupán a valóság lenyomata kíván lenni. A felhasználó arra törekszik, hogy megossza élményeit a többi felhasználóval, a fotók pedig e cél érdekében kerülnek feltöltésre. A felhasználó bizonyítani akar, követni a trendet, jó színben feltűnni a közösség előtt. Épp ezért a fotókat gyakran számítógéppel szerkeszti, alakítja át saját igényére, illetve olyanná, ami szerinte alkalmazkodik a közösség normáihoz. Így adódhat az a paradox helyzet, hogy míg ezeknek a fényképeknek rendeltetésük szerint a valóságot kéne tükrözniük, - és általában így is szemléljük őket - gyakran alig van közük a valós történésekhez. Nem árt tehát óvatosnak lenni, mert úgy tűnik, a Webes felhasználó nem több, mint az általa feltöltött fényképek; és, akár a való világban itt is mindenki meg akar felelni, akár megtévesztés árán is.